4 fő dolog, hogy min múlik a türelem és arról is, hogy hogyan fejleszthető.

A mindfulness tanfolyam szülőknek ugyanaz, mint egy „sima” mindfulness tanfolyam. Azonban az önmagunkkal szembeni türelmesebb hozzáállás akár ebből a blogbejegyzésből is elsajátítható.

Kiabálsz a gyerekkel? Néha úgy érzed, rossz anya vagy? Százszor elhatározod, hogy türelmesebb leszel, mégse sikerül? Üdv a klubban, mind így vagyunk ezzel. A türelem nem adottság, de nem is gondolnád, mi minden kell hozzá. Jó hír, hogy fejleszthető. Mindfulness tanfolyam szülőknek – alapozás.

A rossz-anya-vagyok-szindróma…

Van, aki a munkájában vezető, de otthon 2 vagy 3 gyerek várja… Van, aki eleve szorongó, másoknak megfelelni vágyó alkat, de közben anya is. Van, aki kifejezetten a gyerekek miatt stresszes. Vagy az unokák miatt… (Minden mindfulness csoportban legalább 1 60 fölötti is jön, aminek külön örülök.)

A legtöbb szülő a tanfolyamon nem egyszer jön azzal a kétséggel, hogy ő rossz anya… Hogy gyakran türelmetlen, kiabál a gyerekekkel, hogy úgy érzi, többet kéne velük foglalkoznia. Úgy gondolják, hogy ha nyugodtabbak lennének, jobban tudnának a szülői szerepükben is teljesíteni.

És ezt jól sejtik.

Csakhogy a nyugalomhoz egy csomó feltétel kell, hogy teljesüljön.

Mikor tudunk türelmesek maradni?

2 részes hírlevélben írtam már róla, mi kell ahhoz, hogy nyugodt legyél.

A teljesség igénye nélkül a következők:

  1. kontextus – ha rossz napod volt, ne várd, hogy szupertürelmes legyél. Az idegrendszerünk egy bizonyos mértékig terhelhető. Kutatások is igazolják, hogy ha túl gyakran kell önuralmat gyakorolnod, akkor az önuralom bizonyos idő után „kifárad”, elfogy. Nem tudunk a végtelenségig higgadtak maradni és nem is kell. Nem életszerű.
    (És akkor itt van még a gyerek rossz napja, fáradtsága, nehézségei is, amiket gyakran kihagyunk a számításból. Elvárjuk, hogy mindig ugyanolyanok legyünk és ők is mindig ugyanazt a formájukat hozzák. De erről lásd. 3. pont)
  2. élethelyzet – ha egy nehéz élethelyzetben vagy, szintén ne. Az éveken át tartó stressz is stressz, csak már hozzászoktál. Illetve igyekszel túlélni és már el is felejtetted, milyen az, amikor minden ideális körülötted. Pedig ha a gyerek mellett dolgozol, ápolsz, valamilyen krónikus betegséged van, sokat vagy a gyerekekkel egyedül stb., az az élethelyzet különösen nehéz.
  3. nemtudás / elvárások felszámolása – annak a tudásnak a hiánya, hogy egy gyerektől mi az, ami elvárható. És mi az, amire konkrétan a Te gyereked képes. Nagyon gyakran csúszunk bele abba, hogy elfelejtjük, hogy egy gyerek egy sor dologra még nem képes, mert még nem tart ott. Nem képes kezelni az érzéseit, nem képes a kompromisszumra, a nagylelkűségre, vagy, hogy csak úgy elengedjen sérelmeket, játékokat, a saját igazát. (És valljuk be, még mi is pont ezzel küzdünk).
  4. kipihentség, stabil idegrendszer – ezzel sokan eleve nem rendelkezünk. A kipihentség sokszor nem rajtunk múlik (mondjuk nagyon gyakran meg igen, szóval tessék tenni érte!) , a stabil idegrendszer, a stressztűrő képesség meg egy mozgó, fluid dolog, azaz minden nap más és más. Mindfulness-szel ez is fejleszthető, ezért is nagyon jó ötlet szülőként egy mindfulness tanfolyam.

Mit csinálj, amikor megint kiborítottak a csemeték?

Azaz mi a teendő, ha elvesztetted a türelmed, ordítoztál, beszóltál a gyereknek, jogtalanul megbüntetted őket?

Jelszó: öngondoskodás! Ha kiborultál, az annak a jele, hogy be nem teljesült szükségleteid vannak. Valami túl sok Neked, valami nem megfelelő, nem a megfelelő környezetben vagy – tehát öngondoskodásra van szükséged. Azaz arra, hogy kifújd magad, pihenj egy kicsit, hogy csendben legyél, vagy bármi egyébre. Lényeges, hogy kapcsolatban légy a szükségleteiddel és tisztán lásd, mire is van pontosan szükséged.

Mi volna az a dolog, amit meg tudnál tenni magadért? Mit is érzel pontosan, mi történt, amikor elvesztetted a kontrollt? Milyen helyzetben vagy, mit érzel? Mi lenne most jó Neked? És csak legutoljára kérdezd meg: vajon mire lehet szüksége ennek az átok csemetének? (Erre való a 3 perces mindfulness meditáció, ami a mindfulness tanfolyam alapköve, minden héten ezt (is) gyakoroljuk. Csak mondom.)

Szóval, mire is van szükséged ahhoz, hogy kicsit nyugisabb és kiegyensúlyozottabb szülő legyél?

A környezet tudatos alakítása

Egy mindfulness tanfolyam sokszor jól jön, hogy elfogadjuk magunkat, megértőbbek és kevésbé kritikusak legyünk magunkkal, ráadásul még a csemetéket is elfogadjuk olyannak, amilyenek.
Sokszor viszont annál jóval többre van szükség, mint egy stresszkezelő tanfolyam!
Feldmár András szokta mondani (és itt most tedd félre, hogy szereted-e őt vagy sem, mert ebben igaza van), hogy a depressziós jegesmedvének nem pszichoterápia kell, de még csak meditáció sem: hanem környezetváltozás.
Néha tudatosan kell alakítanunk a környezetünket: dolgozni és igen, bébiszittert fizetni, vagy kevesebbet dolgozni és kirúgni a bébiszittert. Blogolni, hogy kiéld az alkotói vénád, önmagadra időt szánni és őszintén leülni, excel táblával vagy a családdal, hogy ez hogyan lehetséged. Lehet, hogy egyetemre kell menned vagy megtanulnod végre angolul, hogy többet keress és több időd legyen. Lehet, hogy ki kell iktatni az életedből a mérgező kapcsolatokat (legyen az férj, a saját anyád vagy egy rossz iskola rossz szülői közössége).
Van tehát, hogy nem elcsendesedésre van szükség, hanem egy nagyon is aktív változtatásra, konfrontációra (igen, jól hallottad!), érdekek egyeztetésére. Elég sok cikk van a neten, hogy az anyaság-feleségszerep körül mennyi berögzött hülyeség van, valószínűleg Te is egy vagy azok között, akik ezt megszívják. De hogy az anyaság (mit anyaság, nagymamként is viszed tovább a mintát, hogy mindent bevállalsz) ne egy 100 % szívás legyen, ahhoz konfrontálódni kell. Őszintén beszélgetni kell. Nemet kell mondani. Nem megsértődve, dühösen, sem lehajtott fejjel, magyarázkodva. Felnőttként, Párbeszédet kezdeményezve (először önmagaddal, aztán szép sorban jöhetnek a nehezebb esetek családtagok.
A mindfulness nem csak elmélyülést, befelé fordulást jelent, hanem – és ezt már több helyen megírtam – radikális öngondoskodást is.

A nyugalom táptalaja

Tisztánlátás

Először is vedd észre, mi erre a tipikus reakciód olyankor, amikor nem ütöd meg a saját mércéd szerenti „jószülővagyok”-elvárásokat.
Önostorozás? Bűntudat? Mások (a gyerekek) hibáztatása? Bocsánatkérés és utána mindent megengedsz neki? (Jó hír: a mindfulness tanfolyamon – ami szülőknek is elérhető – 2 alkalmat is szentelünk annak, hogyan ismerd fel a tipikus reakcióidat, hogyan válj a saját reaktivitásod szemlélőjévé, anélkül, hogy az indulatok magukkal sodornának.)

A bizonytalanság elviselése

Másodszor: ismerd fel, hogy fogalmad sincs, hogy is kéne ezt a szülő/nevelés-dolgot jól csinálni…
A szülőségbe amúgy is bele van kódolva az állandó kétely, hiszen ez egy olyan szerep, ami még a 3. gyerek után sem lehet hibátlanul csinálni. Teljesen oké, hogy fogalmunk sincs, jól csináljuk-e. Nincs egy standard mérce, hogy hogyan is kell gyereket nevelni, ezért természetes, hogy kételyeink vannak. Egy csomó helyzetben gyakorlatilag tanácstalanok vagyunk és sokszor ezt a bizonytalanságot reagáljuk le túlfegyelmezéssel vagy alulfegyelmezéssel, vagy bármi olyannal, amitől rossz szülőnek tűnhetünk.

hintalovon alapítvány táska Tariska Eszter pedig azt mondta, hogy “A dolgokat azzal zavarjuk össze, amikor valamit jól akarunk csinálni.

A türelem gyakorlása – magaddal szemben

Erről írtam már több helyütt: a mindfulness-alapú stresszkezelés valójában öngondoskodás. Radikális öngondoskodás, melynek alapja lehet, hogy néhány percre elcsendesülünk… (lásd: 3 perces mindfulness minimeditáció, amit INNEN TÖLTHETSZ LE.). Nem kell a holdra fellőnöd magad a gyerekek nélkül ahhoz, hogy megadj magadnak apró dolgokat, amikre szükséged van. Inkább tudni kell, hogy mire is van az adott pillanatban szükséged…

Ehhez az kell, hogy hátralépj. Hogy legyen akár csak pár perc tudatosság az életedben, amikor nem az események sodornak, hanem összekapcsolódsz saját magaddal.

És harmadszor: a reaktivitás csökkentése, azaz a stressztűrő képesség javítása.

Kiemelt fontosságú, hogy először is saját magaddal legyél türelmes. Ősi ösztönöket, a saját hülyeségünket, 20-30 éve berögzült viselkedésmintákat írunk felül. Ehhez idő kell. És nem megy mindig. A jó napokon jobban megy, frontátvonuláskor, egy kialvatlan éjszaka vagy egy párkapcsolati zűr esetén kevésbé.

A türelmet magunkban ápolni, gondozni, gyakorolni kell. Nem nehéz, de napi szinten kell gyakorolni.

És újrakezdeni.

Nem kritizálni magunkat, ha kijöttünk a béketűrésünkből. Hanem megtanulni lelassulni, bölcsebben reagálni, békésen engedni, hogy a dolgok a maguk idejében bontakozzanak ki.

Ez a mindfulness, és ez bárki számára elérhető.

Horváth Ágnes portréHorváth Ágnes, alvástréner és mindfulness oktató. 2013 óta tartok alváshigiénés és mindfulness alapú tanfolyamokat, és vezetői tréningeket. Tudásomat az Oxfordi Egyetemen szereztem. A meditáció és a kognitív terápia pozitív előnyeit kihasználva segítek tudatosabb, összeszedettebb, valóban jelen lévő, érzékeny és bátor emberré válni.

Előadásokban, céges tréningeken, publikációkban, rádióinterjúkban népszerűsítem a mindfulness szemléletmódját. Tudok lassan sietni, munkaidőben kacsákat etetni, a jéghideg Dunában fürdeni. Több, mint 3 éves meditációs tapasztalatom van.

Summary
Mindfulness szülőknek
Article Name
Mindfulness szülőknek
Description
Szülőknek mindfulness tanfolyamon 2 dolgot kell megtanulniuk: 1, mi az, hogy radikális öngondoskodás, 2, a kritikus belső hang elcsendesítése.
Author
Publisher Name
mindfulnessitthon.hu
Publisher Logo